2013. december 9., hétfő

Alexis gyűjteménye I. (New Adventures He-Man)

A He-man világával még a 80-as évek végén találkoztam először mint akciófigurával.
Voltak azok a kis pici öntött műanyag figurák,aztán volt abból a nagyobb műanyag izombábokból is amiknek le lehetett venni a karját és a lábát.
Biztos volt nektek is :)
Volt egy nagyon jó iskola társam és barátom,nála láttam először G i joe és He-man figurát, és teljesen magával ragadott.Az volt aztán a játékok csúcsa számomra a régi sok gagyi játék és lemezárú után.
Úgy 90 körül egyik karácsonyra kaptam 3db He-man figurát.Odáig voltam meg vissza :) én marha barom állat meg azonnal letéptem róluk a bubit,hogy játszhassak velük :/)
Megfogott az a kis plusz hogy minden bábnak volt speciális mozgása.
A barátommal is sokszor csere-beréltünk akció figurákat.Tőle származik Sagitar és He-man V1 is.
Egy lány osztálytársam szüleinek volt egy kicsi játékboltjuk de sokféle játékot lehetett kapni,nekem Gi joe,He-man TF trió volt a fő.
Iskola után mindig bementünk nézelődtünk,álmodoztunk hogy ha majd lesz pénzem ezt veszek meg azt veszek.Ezt kérem névnapomra,azt meg szülinapomra :)
Aztán szépen leült ez a vonal nálam,már a boltokban sem lehetett kapni.El is felejtettem őket.



2013. november 22., péntek

OTi gyűjteménye I. (New Adventures He-Man ,dioráma)

A New Adventures of He-Man elég meghatározó dolog az életemben,közvetlenül a harmadik kedvencem a G.I Joe és aTransformers után.Az N. A. He-Man kisiskolás korom óta végigkísért a mai napig.Alsó tagozatos elsős voltam amikor megjelentek hazánkban a 90-es évek elején.Ekkor még mint aktuális új akciófigurák tetszettek nekem (melyik kis srácnak ne tetszetek volna),majd később kb. 1993 nyarán a német RTL 2 sugározta a rajzfilmsorozatot délutánonként,ekkor véglegesen magával ragadott.A futurisztikus elképzelés és koncepció az ami megfogott,meg persze maga az animáció és zenéje sem elhanyagolható.Köszönöm szépen Krisz kollégának a lehetőséget,hogy megmutathattam a gyűjteményem.Pár rajz a végére amiket néhány évvel ezelőtt készítettem.

OTi


2013. október 1., kedd

Robert DeNitro gyűjteménye I. (Motu, Modern, N.A.He-Man, Classics)

Én azon ritka gyűjtők közé tartozom aki szereti a New Adventures vonalat is.A rajzfilmből csak pár epizódot láttam gyerekkoromban,de a suliban futott valami verseny vagy pályázat,már nem emlékszem.A főnyeremény egy rakás New Adventures He-Man figura volt.Emlékszem a plakátra amin éppen egy űrcsata zajlott.Minden nap megálltam előtte a  folyóson annyira tetszett.Sajnos nem sikerült egy figurát sem megkapnom gyerekként,de lassan bepótolom a hiányosságot :)
A Motu Classic vonalból 4 figurám van meg, többet nem igazán tervezek megvenni,esetleg egy NA Skeletor,ha majd kiadják.Tetszik még a Wun-dar is...talán majd egyszer...

Robert DeNitro


2013. szeptember 17., kedd

Zoli gyűjteménye I. (Motu)

He-man (Motu) gyűjtemény mellett, a 80-as 90-es évek hazai (lemezárúgyár,trafikárú) és külföldi (Gi. Joe, M.A.S.K,  TMNT,... ) játékait ,élelmiszer ipari termékeit,magazinokat,albumokat,képregényeket,videó játékokat, és egyéb emléktárgyakat is gyűjtöm.

Zoli



2013. szeptember 14., szombat

Xav gyűjteménye I. (Motu)

Gyerekkorom meghatározója volt a G.I. Joe figurák mellett a Motu világa is.De mivel nehezebben lehetett beszerezni meg jóval drágább is volt,ezért megmaradt nagy részük csak vágynak.
Amikor újra kezdtem a gyűjtést néhány száz forintért beleszaladtam pár figurába.Aztán úgy voltam vele,ha ilyen olcsón hozzájuk tudok jutni akkor jöjjenek csak. Először csak az ami tetszett,aztán a koncepció megmaradt és jelenleg itt tartok velük.

Xav


2013. szeptember 1., vasárnap

Péter gyűjteménye I. (Motu)

Ez volna az én kis gyűjteményem,ami folyamatosan bővülget.
Kb 2 éve gyűjtőm a Motukat intenzíven,de a rajongásom irántuk már jóval régebbi.Egy jó barátomnál láttam meg az első Motu-kat (Grizzlor,Modulok,Leech) és teljesen lenyűgöztek.Akkoriban (kb.1986-87) nem nagyon voltak ehhez hasonló,ilyen részletesen kidolgozott,ilyen nagy méretű akciófigurák.Mondjuk ott voltak még a Gi joek amiket szintén nagyon szerettem és gyűjtöttem,de a Motu-ban az volt a különleges,hogy szinte mindegyik figurának volt valamilyen specialitása.Az egyik tűzet okádott a másik vizet spriccelt a szájából és hasonlók.Az akkori játék felhozatalhoz képest ez egy óriási dolog volt,főleg gyerek szemmel.Sajnos akkoriban elég drágák és nehezen beszerezhetők voltak.Emlékszem a szomszéd városban volt egy dollár bolt,ahol mindenféle külföldi cucchoz hozzá lehetett jutni és ott árultak Motu-t egyedül,nem is kaphattam mert drága volt.



2013. augusztus 21., szerda

Cristian Grayskull gyűjteménye I. (Motu)

A kezdet.1987-ben egy németországi gyorsétteremben osztogatott német nyelvű He-Man magazin katalógusnak köszönhetően ismertem meg  a He-man figurákat. Felejthetetlenen hatással volt rám az abban profi módon fotózót diorámában bemutatott kigyúrt harcosok,szörnyek.Sose láttam még ilyen izmos játék figurákat.10 évesen képes voltam egy német szótárral szavanként lefordítani a képekhez írt történeteket a magam módján,amit meg nem tudtam a képek alapján kitaláltam.Szerencsére a katalógus túlélte a több ezerszeres lapozgatást és az óta kipótoltam a sorozatot.(Az utolsó képen láthatóak.)Az első figurák,Buzz-off,Thunder Punch He-man felejthetetlen volt először kézbe venni ezeket a figurákat.Rajzfilmen látni a játékokat fantasztikus érzés volt gyereknét,igaz az első rajzfilmből már nem sokra emlékeztem inkább a később a német csatornákon vetített New Adventures rajzfilm maradt meg.
Aztán természetesen egy hosszabb szünet következet :)
A második komolyabb nosztalgia hullám 2007-ben volt amikor a német Anixe csatorna újra leadta az összes részt (és folyamatosan ismételte egészen tavaly decemberig She-Ra,Bravesstar és a többi régi Filmation rajzfilm sorozattal együtt) ekkor szedtem elő a régi játékaim és élkezdődőt a gyűjtögetés.
Kedvcsinálóként bemutatnám saját gyűjteményem.Sajnos dobozokba tárolóm évek óta,mert jelenleg nincs még vitrinem.A képek kb egy évvel ezelőtt készültek és jó néhány dolog lemaradt róluk a New Adventures kollekcióm nagy része is. 

Cristian Grayskull




2013. augusztus 20., kedd

A blogról

Kedves Olvasó!

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy a hazai akció figura gyűjtők bemutathassák kollekciójukat.
Ha szeretnétek bemutatni saját gyűjteményeteket, küldjetek képeket és néhány mondatban írjátok meg milyen gyerekkori kötödésetek,emléketek,élményetek kapcsolódnak a figurákhoz.
Ha idővel bővül a gyűjteményetek vagy diorámát,terepasztalt készítettetek, új polcot vagy vitrint sikerült beszerezni a kollekciótok helyének akkor is küldhetek újból képeket a teljes gyűjteményetekről.  

Néhány tipp a fotózáshoz:
A megvilágítás mindig szemből vagy felűről érje a bemutatandó figurákat és ne a figurák háta mögül.
Ha nem polcon van kiállítva a gyűjteményed akkor tegyél egy egyszínű lepedőt a fotózandó figurák hátterébe.Legjobb a kék, sárga, szürke és ha rosszak a fényviszonyok akkor a fehér ajánlott.
Készíts több képet több szögből,távolságból és ebből válogasd ki ami szerinted jól sikerült.Majd küld el és én ezekből még kiválogatom a legjobbakat.






Erre az email címre várom a jelentkezéseteket: cristiangrayskull@gmail.com



Valamilyen EU törvény miatt kialakult helyzetért semmilyen felelőseget nem vállalok.A törvényt nem is ismerem és semmilyen törvényt nem írtam alá.A létezéséről csak pár mondatos tájékoztatást kaptam a Blogger-től.A részletesebb tájékoztatást nem fordították le magyar nyelvre.A Blogger tájékoztatása szerint valamilyen értesítést helyezett el a blogomon.Nem tudom hogy hol és milyen formában tette.Semmilyen felelősségem nincs mert azt sem tudom mit kell hogy tartalmazzon és hogy hogyan legyen megjelenítve ez az értesítés.
Nincs bevételi forrásom az oldalból,semmilyen adatokat,sütiket nem gyűjtők látogatóktól.Ha bármilyen adatgyűjtés történne az oldalamon azt csak is az üzemeltetőt a Blogger és vagy a Google vagy egy harmadik fél végzi a tudtomon kívül,ebből nekem semmiféle anyagi hasznom nem származik.